Amikor a felosztások száznegyven éve után Lengyelország visszatért a térképre, Ószandec (Stary Sącz) a krakkói vajdaság újszandeci járásába került. Kézművesek és vasutasok városkája volt, a kereskedelemben pedig a zsidó kereskedők vitték a prímet. A lakosság gyarapodott: 1921-ben mintegy 4800, 1939-ben mintegy 6000 lakosa volt. Közvetlenül a háború előtt 956 épület állt a városban. Az élet ritmusát a szerdánként tartott vásár szabta meg.
Kisváros két háború között
A húszas és harmincas évek szerény, de jól érzékelhető modernséget hoztak Szandecnek. 1925-ben a Batorego utca 3. szám alatt szőrmegyár indult, 1928 és 1930 között pedig erőmű épült a Moszczenicki-patak mellett. Az 1909-ben megnyitott és 1917-ben kibővített új községi temető az egyre nagyobb várost szolgálta. 1933-ban Ószandec a környező falvakat is magában foglaló nagyközség székhelye lett. A piactéri Dom na Dołkach nevű házban a Steireich család borozót vitt.
A várost helybeliek irányították. A húszas években Edward Szayer volt a polgármester, ügyvéd, a „Sokół” tornaegylet társalapítója, Ada Sari énekesnő apja. A háború előtt és 1939 szeptemberében Robert Ogorzały polgármester hivatalt viselt. 1931. március 12-én Ószandecen született Józef Tischner, később Lengyelország egyik legismertebb filozófusa és papja.
Nehéz pillanatok is akadtak. 1934 júliusában az árvíz elöntötte Mostki alsó részeit, az 1934–1935-ös évek pedig igen nehéznek bizonyultak a környék számára. 1935-ben viszont a római Szertartási Kongregáció levéltárában előkerültek Kinga szentté avatási eljárásának 1742-es, elveszettnek hitt iratai. Ez volt az első lépés afelé, aminek hatvannégy évvel később kellett bekövetkeznie.
A tanítóképző – a város büszkesége
A két háború közötti Szandec legnagyobb büszkesége a tanítóképző volt. Amikor 1920-ban felmerült, hogy máshová költöztetik, a lakosok tiltakoztak. 1925. január 27-én az iskola a magisztrátus épületéből a Dworska utcai új épületbe költözött, ugyanazon év október 12-én pedig felvette Jan Długosz nevét. A mai Daszyńskiego utca 15. szám alatti épület ma is iskolaként szolgál.
A nagy oktatáspolitika azonban erősebbnek bizonyult a helyi ragaszkodásnál. Az 1932-es Jędrzejewicz-féle reform leállította a felvételt, az utolsó osztályt 1935-ben Újszandecbe (Nowy Sącz) helyezték át, az 1936 nyári érettségi pedig lezárta az iskola történetét. 1937. február 18-án a városi tanács Ogorzały polgármester elnökletével a megüresedett épületeket a Pedagógiai Líceumnak szánta. 1921-ben egy női magántanítóképző is megnyílt, a klarisszák pedig egészen 1938-ig tartották fenn iskoláikat. A harmincas évek elején a Daszyńskiego utcában újabb iskolaépületek emelkedtek.
Szeptember és a megszállás
A Szandeci-vidéken a határ menti harcok 1939. szeptember 1-jétől 6-áig tartottak. A 2. hegyi dandár ószandeci szakaszát Włodzimierz Kraszkiewicz őrnagy irányította. Szeptember 5-én a lengyel utászok Ószandecen felrobbantották a Poprád közúti és vasúti hídját. 10.30 körül a német 11. felderítőzászlóalj kerékpárosai elérték a várost, és tűz alá kerültek. Újszandec másnap, szeptember 6-án reggel hat óra körül elesett.
A megszállók a piactéren gyűjtötték össze a lakosokat, a férfiakat pedig egy éjszakán át az iskolában tartották fogva. Október 26-án véget ért a katonai közigazgatás. 1939. december 6-án a stadłai evangélikus lelkészt, Fryderyk Spiesst nevezték ki biztos polgármesterré, aki 1944 augusztusáig maradt hivatalban. Ószandec, németül Alt-Sandez, a krakkói disztriktus Kreis Neu-Sandez járásának hét városa közé tartozott. 1940-től a helyi rendőrséget a volksdeutsch Franciszek Lawitschka vezette, a razziák szervezője, aki 1944 júniusában elmenekült.
A terror mindenkit sújtott. 1941. augusztus 21-én Biegonicében 44 foglyot végeztek ki. Franciszek Kwiatkowski szabót, aki egy zsidó fogorvos vagyonát rejtegette, Újszandecen lőtték agyon, valószínűleg 1942-ben. A Poprád völgyén, Rytrón, Kosarzyskán és Eliaszówkán át futárútvonalak vezettek Magyarországra. Átmeneti állomásként Biegonice és Nawojowa szolgált, a községből pedig Jan Żółciński és a mostki Stanisław Dziedzic futár származott.
Az ószandeci zsidók pusztulása
A háború előtt mintegy ötszáz zsidó élt Ószandecen. 1939 végén a németek létrehozták a Judenratot. 1940 márciusától a környező falvak zsidóit a városba telepítették át, köztük Mońek Goldfinger családját Wierchomlából. 1942 tavaszán a Krakowska utcában, a vásártér mellett nyitott gettót hoztak létre, amelybe mintegy ezer embert zsúfoltak össze.
1942. augusztus 17-én a zsidóknak meg kellett jelenniük a vásártéren. Az idősekkel és betegekkel megrakott teherautók a Poprád felé fordultak. A piaski ligetben 95 embert lőttek agyon. A többieket Újszandecbe hajtották, ahonnan augusztus 25. és 28. között a bełżeci megsemmisítőtáborba deportálták őket. Az ószandeci gettót számolták fel elsőként a Szandeci-vidéken, a limanowai, gorlicei, grybówi és újszandeci gettók előtt. A Staszica utcai zsinagógát feldúlták.
Családjából egyedül Mońek Goldfinger élte túl. Megjárta Rożnówot, Tarnówot, Szebniét, Birkenaut és Buchenwaldot. Ószandecre 2016-ban tért vissza az Apel Pamięci nevű megemlékezés vendégeként; azoknak a napoknak utolsó tanújaként emlegették. A piaski tömegsír, a Poprád fölötti erdőben, a híd mellett, minden évben augusztus 17-én az Apel Pamięci megemlékezés helyszíne.
A megszállás vége
A megszállás 1945 januárjában ért véget. Január 20-án tizenegy óra körül a németek elhagyták Újszandecet, nem sokkal később pedig, a bekerítéstől tartva, feladták állásaikat a Poprád mentén és Ószandecen. A szovjet csapatok városba vonulásának pontos dátuma nem biztos. Visszavonulásukkor a németek felrobbantották a vasútállomást, valamint a vasúti és a közúti hidat. Maga a város beépítése azonban nem szenvedett nagy károkat.
A legfájdalmasabb az emberveszteség volt. A háború és a holokauszt következtében a lakosság száma mintegy 4500-ra csökkent. A katyńi és harkivi mészárlás áldozatai között 23 tiszt volt, az ószandeci tanítóképző egykori növendékei. Emléküket a 2010-ben felavatott emléktábla őrzi.
Régi és új fényképeken
