1770 nyarán, amikor a lengyel–litván államban még forrongott a bari konföderáció, az osztrákok bevonultak Kis-Lengyelország déli végeire. Ürügyül a pestis elleni egészségügyi kordon szolgált, ám a határoszlopok, amelyeket augusztus 2-án egészen Mogilnáig toltak előre, magukért beszéltek. Az 1772-es felosztási szerződés csak megpecsételte azt, ami már megtörtént: Ószandec (Stary Sącz) a császárság új tartományának, a Galíciának a része lett. Ezért a város krónikájába mindkét évszámot fel kell jegyezni – az 1770-es megszállást és az 1772-es felosztást. 1774-ben a várost a wieliczkai körzethez, 1784-től pedig az újszandeci kerülethez csatolták.
Apátnő helyett császár
Ötszáz éven át a klarisszák uralkodtak Szandecen. II. József, a felvilágosult és a szerzetesrendekkel szemben igen bizalmatlan császár egyetlen tollvonással vette el tőlük ezt a hatalmat. 1782-ben a kolostori birtokok a várossal együtt császári tulajdonba kerültek. Ettől fogva a hivatalos iratokban „K.K. Ex-Nonnen Herrschaft Alt-Sandez” néven, vagyis a volt apácák császári-királyi uradalmaként szerepeltek. A noviciátust bezárták, a nővérek csupán annyit kaptak, hogy a kolostor falai között élhessék le hátralévő napjaikat. A konvent elvesztette az alapító ideje óta gyűjtött értékeit, levéltári anyagait és könyvtárát.
Az elkobzott földekre a kormányzat német telepeseket ültetett. 1785-ben a Podmajerz majorságon létrejött Neudörfel, önálló falusi község szabályos telekhálóval. A második kolónia a ferencesek kolostora mellett nőtt ki, amelynek temploma 1786-ban a jövevények plébániája lett. A régi városi önkormányzat helyét a magisztrátus vette át. 1783-ban a Szent Rókus-templom mellett új temetőt nyitottak. Megmaradt viszont a forrás melletti, 1779-ben épült Szent Kinga-kápolna.
A ferencesek nem élték túl a császári rendet. I. Ferenc 1814. október 19-i rendelete feloszlatta kolostorukat, az utolsó két szerzetest pedig 1815-ben Krosnóba helyezték át. Javaik idegen kézbe kerültek: 1813-ban a magtárat sóraktárnak foglalták le, 1831-ben a város megvásárolta és városházává alakította (ma Batorego utca 25.), a templomot és a kolostort pedig 1854–1855-ben bírósággá és börtönné építették át.
A klarisszákat az iskola mentette meg. 1811-ben a hatóságok visszaállították a noviciátust, azzal a feltétellel, hogy a nővérek leányokat tanítanak. 1813-tól a tanítást Karolina Wota bencés nővér vezette. 1821-ben az iskola saját épületet kapott a kolostor falain belül, a század végén már hétosztályos népiskola volt, 1904-től Magán Női Tanítóképző, 1912-ben pedig megnyílt a Jadwiga Királyné Nyilvános Leányiskola.
A három tűzvész éve
1795 a tűz éveként maradt meg a város emlékezetében. Április 24-én, hajnali négy óra körül, erős szélben tűz ütött ki. Alig fél óra alatt elemésztett 130 házat és 90 csűrt, a paplakot, az ispotályt a Szent Kereszt-templommal, a Szent Borbála-kápolnát, a plébániatemplom egy részét, az iskolát, a mészárszékeket és a piactéri városházát. Augusztus 8-án villám gyújtotta fel a csűröket, november 19-én pedig újabb 22 ház égett le.
A polgárok nem ültek ölbe tett kézzel. A magisztrátus már az első tűzvészt követő napon segítséget kért. II. Ferenc császár fát utalt ki a kamarai erdőkből és három év adókedvezményt adott, a városi tanács pedig pénzt kölcsönzött 85 károsultnak. A városházát, a Szent Kereszt-templomot és a Szent Borbála-kápolnát soha többé nem építették újjá. Az építési előírásokat szigorították, a fa azonban egészen a XIX. század végéig uralkodott Szandecen. Amikor 1871-ben két árkádos ház leégett, a helyükön kialakított teret „Maślany”-nak (Vajas térnek) nevezték el.
A tűznél is veszedelmesebb volt olykor a járvány. A Miejska Góra lejtőjén ma is megvan az 1831-es kolerás temető. A lakosság száma egyenetlenül nőtt: 1844-ben 3816 lakosa volt a városnak, az 1855-ös járvány, éhínség és rossz termés után már csak 3006. Később a város magához tért: 1880-ban mintegy 3900, 1900-ban közel 4600, Orłowicz szerint pedig 1914-ben 5300 lakosa volt.
Szomszédok a Staszica utcában
A zsidók későn telepedtek meg Ószandecen, mert évszázadokon át útjukat állta a várost birtokló kolostor. 1830-ban a plébániához 75 protestáns és alig 20 zsidó tartozott. A zsidó hitközséget 1860-ban alapították, a fából épült zsinagóga 1876-ban készült el, 1905-ben pedig a Staszica utcában felépült a Józef Kostański tervezte kőzsinagóga. A régi fazsinagógát 1901. május 21-én bezárták. 1880-ban 325, 1900-ban 517 zsidó élt a városban, közvetlenül a háború előtt pedig a lakosság 13%-át tették ki.
1898. június 25-ről 26-ra virradó éjjel a tömeg több tucat zsidó üzletet és házat fosztott ki. A hatóságok katonaságot vezényeltek a városba, amely egy hónapig maradt ott. A városi tanács elítélte a fosztogatást.
Vasút, lámpák és „Sokół”
1876-ban haladt át Szandecen az első vonat a Tarnówból mindkét Szandecen át egészen Budapestig vezető vonalon. A pályaudvar a központon kívül épült. A városka közben ébredezett: az utcákat már 1864-ben olajlámpák világították meg, 1913-ban ezeket gázlámpák váltották fel. 1874-ben megalakult az önkéntes tűzoltóság – a sok tűzvész tanulságaként. 1876-ban létrejött az Előlegegylet (Towarzystwo Zaliczkowe), 1890-ben a téglagyár, 1893-ban a varga- és tímártársulat cserzőműhelye, 1895-ben a vásártér a ferencesek egykori majorságán, 1907-ben pedig a malmok a Poprádon. 1867-től a várost a galíciai törvények szerint a városi tanács irányította. 1910-ben Podmajerz községet a városhoz csatolták.
A társasági és hazafias életbe a „Sokół” tornaegylet öntött lelket. 1893. június 15-én Edward Szayer ügyvéd és Julian Fijałkowski gyógyszerész alakuló gyűlést hívott össze, amelyen 30-an jelentek meg. 1907. május 15-én a Batorego utcában letették az alapkövét a Zenon Remi által ingyen megtervezett székháznak.
A város sokáig küzdött a tanítóképzőért – a próbálkozások 1894-ben kezdődtek. 1903. október 5-én végre megnyílt a tanítóképző Józef Dobrowolski igazgatásával. A város vállalta, hogy épületet emel számára, és évi 1000 rajnai forinttal járul hozzá a fenntartásához.
A szent asszony és a Nagy Háború
Kinga emléke az egész évszázadon át elevenen élt. A klarisszák templomában 1861-ben és 1893-ban végeztek restaurálási munkákat. 1892 júliusában a város egy héten át ünnepelte az alapító halálának hatszázadik évfordulóját. Dunajewski bíboros új koporsóba helyezte át az ereklyéket, július 24-én szentmisét mutatott be, amelyen Issakowicz érsek prédikált, a körmenet pedig végigvonult a piactéren. 1901-ben Kinga a tarnówi egyházmegye védőszentje lett, 1905-ben pedig X. Piusz engedélyezte szentté avatási eljárásának újrakezdését.
A Nagy Háború közvetlenül érte el Szandecet. 1914-ben a tanítóképző ifjúsága az osztrák hadseregbe és a Légiókba indult, az iskola épületét pedig felváltva orosz és osztrák csapatok foglalták el. Újszandec (Nowy Sącz) 1914. december 12-ig orosz megszállás alatt állt, másnap pedig Piłsudski az 1. légiós ezred élén bevonult a városba. A Węgierska utcai temetőben kialakították a 348. számú hadisírkertet, amelyet 1915-ben Gustav Ludwig tervezett. 1918-ban a tanítóképzősök már a Lengyel Hadseregbe léptek be.
Régi és új fényképeken
