Néhány hónappal Kinga halála után, az 1292. esztendő november havának nyolcadik napján II. Vencel cseh király olyan kiváltságlevelet adott ki, amely az egész szandeci vidék sorsát megváltoztatta. Bertold és Arnold, Tylman szandeci bíró fiai, azt a megbízást kapták, hogy a várost telepítsék át Kamienica püspöki falu földjére, a Dunajec és a Kamienica szögletébe, Przemankówi Pál krakkói püspök birtokára. Az új hely jobban védhető volt, a magyar határnak pedig erős őrhelyre volt szüksége. Merész terv volt: nemcsak a polgárokat akarták áttelepíteni, hanem mindkét konventet, a klarisszákat és a ferenceseket is.
Két Szandec, egy név
A terv csak félig sikerült. Újszandec megszületett és gyarapodott, ám a régi város, Ószandec (Stary Sącz) eszébe sem jutott eltűnni – kitartott a kolostor mellett, alapítója sírja mellett és saját piactere mellett. 1298-ban a klarisszák kártérítésül száz márka ezüstöt kaptak a krakkói sóbányákból, aminek véglegesen le kellett zárnia az áttelepítés ügyét. A kolostor elfogadta az ezüstöt, a város pedig ott maradt, ahol volt.
Ettől fogva valahogy meg kellett különböztetni a két Szandecet. Már 1299-ben Jakab plébános plebanus de Antiqua Civitate-ként – az Óváros plébánosaként – szerepel egy oklevélben. Az „Újszandec” név csak a XIV. század második negyedében terjedt el. Így kapta meg Kinga régi városa azt az előnevet, amelyet ma is visel.
A nyugtalan tizennegyedik század
Az új évszázad kezdete vért és tüzet hozott a városra. 1306-ban, III. Vencel meggyilkolása után Jan Muskata püspök emberei rátörtek Ószandecre, az esetről szóló feljegyzés pedig azt mondja, hogy „sok embert megöltek, felakasztottak és keresztre feszítettek”. Nehéz idők voltak ezek a védtelen városnak, amelyet semmiféle fal nem óvott.
A kereskedelem mégsem szűnt meg. 1306. szeptember 12. táján egy Krakkónak szóló kiváltság arra kötelezte a „Magyarországról és Szandecből Toruńba” rezet szállító kereskedőket, hogy áruikat éppen Krakkóban adják el. 1307-ben egy oklevélben feltűnik a városi tanács, 1310-ben pedig egy irat réz, bor, marha és sertés Magyarországról való behozataláról. Szandec abból az útból élt, amely a hegyeken át a déli szomszédok felé vezetett.
Később sem szűkölködött a nyugtalanságban. 1311-ben magyar csapatok állomásoztak itt, amelyeket Łokietek Ulászló hívott be, hogy leverje Albert bíró lázadását. 1315-ben a bíróságot pénzért eladták, 1322-ben pedig a klarisszák vitában álltak Łokietekkel a plébánia kegyurasága miatt. Érdekes dolog: a történészek Łokietek egyetlen Ószandecnek szóló kiváltságáról sem tudnak. Uralomra jutása után a klarisszák birtokai mindazonáltal megszilárdultak.
Kinga sírja és a Szentháromság-templom
Kinga emléke egy pillanatra sem halványult el. 1307 táján földi maradványait kősírba helyezték, 1307–1312 között huszonegy csodát jegyeztek fel, 1329-ben pedig elkészült a Miracula könyve. A névtelen, 1317–1329 között írt Vita et miracula sanctae Kyngae életrajzot az ószandeci ferenceseknek, köztük Flórián testvérnek tulajdonítják.
Ekkor emelkedett a kőből épült kolostortemplom is. A gótikus Szentháromság-templomot Jan Grot püspök szentelte fel 1332-ben. Piotr Pajor művészettörténész egységes épületet lát benne, amelyet egyetlen építési szakaszban emelt a krakkói székesegyház műhelye, valószínűleg Łokietek és hitvese, Hedvig támogatásával.
Ugyanez a Kaliszi Hedvig özvegységre jutván 1334-ben vette át Ószandec kormányzását. 1339. december 10-én hunyt el, és a kolostorban nyugszik. Nem ő volt családjából az első, aki itt lelt menedékre – anyja, Jolán, Kinga édestestvére, már 1298-ban itt halt meg klarisszaként.
Apátnők, falvak és magdeburgi jog
A klarisszák nagy birtokokon gazdálkodtak, és értették, hogy a föld emberek nélkül keveset ér. 1307-ben Kluszkowcét telepítették hatvan lánon (łan), tizenhat szabad évvel, 1317-ben Sromowce Wyżnét, 1324-ben megvásárolták Krosnát, 1336-ban pedig Salomea apátnő megalapította Tylmanowát. Nem minden sikerült: 1341-ben Wisława apátnő hiába próbált falut telepíteni a Dunajec és a Poprád között.
1327-ben vámhivatal működött Rytróban és Ószandecen, Piwniczna (1348) és Muszyna (1364) lokációja pedig átrendezte a környék egész településhálózatát. Az ószandeci plébánia 1340 táján nagyjából ezerháromszáznegyven lelket számlált.
A legfontosabb 1357-ben következett be. Konstancja apátnő, egykori glogaui hercegné és Nagy Kázmér unokahúga, magdeburgi jogot adományozott a városnak. A bíróság a kolostor kezében maradt, az oklevél pedig felsorolja a mészár-, kenyér- és posztószékeket. A kiváltságot később megerősítették, többek között 1358-ban és 1415-ben. A város ekkor nyerte el szabályos alakját: a téglalap alakú piacteret és az onnan kiinduló háztömböket.
A király kedvezett a betelepítésnek: 1359-ben Bodzęta püspök az uralkodó sürgetésére csökkentette a tizedet a klarisszák birtokain. Rosszabbul sült el Kázmér 1363-as kiváltsága, amely a bártfai kereskedőket mentesítette a vámok alól, és hosszú vitát indított el a grybówi vám körül – amelyet csak 1508-ban döntöttek el a klarisszák javára.
Szandecen át vándorolt a bochniai és wieliczkai só, a skarlátposztó, valamint a sławkówi és olkuszi ólom. A legrégebbi vásárokat Szentháromság vasárnapján, valamint Szent Félix és Adauktusz napján tartották. 1396-ból való a plébániai iskola első említése. A királyok és királynék azonban már Újszandecen időztek: 1376-ban Erzsébet királyné „Szandecből” kormányzott, 1384-ben pedig ott fogadták Anjou Hedviget.
Tűzvész és lassú alkony
Az 1410-es esztendő, amelyre Lengyelországban Grunwald miatt emlékeznek, Ószandecen lángok fényében íródott be a krónikába. Stiborici Stibor, Luxemburgi Zsigmond szolgálatában, rátört a fallal nem védett városra és felégette. A plébániatemplomot valószínűleg éppen e pusztítás után építették újjá.
Az élet ment tovább. 1413-ban ószandeci kereskedők pereskedtek a krakkói várban a bochniai Katarzynával, 1441-ben pedig bochniai bányászok zarándokoltak Kinga sírjához. 1454-től közös céh működött a városban. 1470 táján faragták Kinga hársfa szobrát, amely ma is látható a kápolnában, a XV. század 70-es éveiben Jan Rzeszowski püspök mauzóleumot emelt neki, 1473-ban pedig maga Jan Długosz írta meg életrajzát.
Az 1480–1489-es városkönyv négy szűcsműhelyt, négy péket, két kovácsot és két serfőzdét említ. Egy 1488-as testvérületi jegyzék cipészeket, kovácsokat, kádárokat és halászokat tesz hozzá. Szerény mesterségek ezek, de elevenek.
Długosz azonban nem kímélte a várost. Ószandecről mint olyan városról írt, amely „valaha híres volt, emberekben és kereskedőkben gazdag”, „most pedig alig ismert falu”. Bizonyára túlzott, ahogy krónikásokhoz illik – ám e szavakban kihallatszik az igazság egy városról, amelytől a Kamienica-parti öccse elhódította a kereskedelmet és a királyi kegyeket. Ószandec csendes mezővárosként, az apátnő oltalma alatt lépett át az új korszakba.
Régi és új fényképeken
